Jó lenne, ha Keller László saját háza táján söpörne
Az M3-as és M30-as építése kapcsán tett feljelentésére a Borsod Megyei Főügyészség bűncselekmény alapos gyanúja hiányában kétszer is megtagadta a nyomozást, majd a Legfőbb Ügyészség is a hasonlóan ítélte meg a helyzetet. Most bűncselekmény hiányában újra megtagadták a nyomozást egy Keller László által kezdeményezett ügyben. A Proware Kft. mindeközben már legalább 160 millió forint, vezetője pedig napi 180 ezer forint közpénzt kasszírozott, hogy bizonyítsa: az előző kormány idején visszaéltek a közpénzekkel. Eredmény itt nincs. Ezzel szemben lezárult egy rágalmazási per. Ezt Keller üvegszemügyi államtitkárral szemben indították. Elvesztette. Ha a következő szinten is elítélik, az államtitkár egymillió forint kártérítést fizet, valamint arra kényszerül, hogy közzétegye: rágalmazott.
Dátum: 2002-11-08 21:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5669
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:39.311823, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Korábban, a polgári kormány hivatali idejének végén a Miniszterelnöki Hivatal informatikai fejlesztésekre egymilliárd forintot utalt át a Magyar Építőipari Kht. részére.
Keller László közpénzügyi államtitkár állítása szerint a kancellária jogszerűtlenül járt el, mert a beruházásra szánt összeget nem teljesítményarányosan utalta át a Kht.-nek. Mindezért Keller hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt feljelentést tett.
A rendőrségi nyomozás nem hozott kellő eredményt, mert ezt követően a főügyészség feljelentés-kiegészítést rendelt el a Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóság (SZBEI) bevonásával. A nyomozóhatóság ennek keretében számos személyt hallgatott meg és több, az üggyel kapcsolatos iratot is bekéretett.
Az Igazgatóság emberei végül kiderítették: a Kht. számlájára átutalt összeg hiánytalanul megvan, ráadásul a társaság vezetői a feljelentést követően rögtön visszautalták az egymilliárd forintot.
A Fővárosi Főügyészség az SZBEI egy héttel ezelőtt neki megküldött feljelentés-kiegészítését áttanulmányozva úgy döntött: bűncselekmény hiányában megtagadja a nyomozást.
Borbély Zoltán az ügyészség szóvivője az RTL Klub péntek esti hírműsorának nyilatkozva rámutatott: a Keller László által hűtlen kezelés miatt tett feljelentés egyik megállapítása sem helytálló, nem valósult meg a vagyoni hátrány okozása.
fidesz.hu