Erős forintgyengülés a bankközi devizapiacon
Jelentősen gyengült a forint pénteken a bankközi devizapiacon, az eurót délután fél öt körül 278,90/279,10 forinton jegyezték, szemben a reggeli 274,20 forinttal ás a csütörtök délutáni 273,85/90 forinttal.
Dátum: 2006-08-18 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:34.498347, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A sajtóban megszellőztetett konvergencia-program tervezet, amely az eddig kommunikáltakhoz képest lassúbb konvergencia pályát vázol fel, és ami nyomán az euró bevezetése jóval 2010 utánra
halasztódhat, felbolydulást okozott a piacon.
A később egy munkaanyag egy változatának minősített dokumentum ismertté válása után az euró jegyzése másfél óra alatt 278,70 forintig szaladt föl, majd 276,50-ig korrigált az árfolyam, dél tájban pedig 277,50 forint körül jegyezték az uniós pénzt. Délután
az amerikai piacok nyitásával az euró nagy forgalomban ismét 279,50/70-ig szökött fel.
A délutáni gyengülésben kereskedők szerint regionális hatások - különösen a zloty esése - is szerepet játszottak.
A forint a mostani szinteken fog mozogni, míg a
konvergencia-program végleges változatát közzé nem teszik, és könnyen elképzelhető, hogy az euró jegyzése ismét áttöri a 280 forintos szintet - mondták kereskedők.
A dollár délután 218 forint körül forgott, szemben a csütörtök délutáni 212,80/90 forinttal.
A forintpiacon az overnight kamat 6 százalékon állt délután, a hosszabb lejáratokon 10-15 bázisponttal emelkedtek a kamatok.
Az állampapír-piacon a rövidebb lejáratokon 20 bázisponttal, a hosszabb futamidőkön pedig 15 bázisponttal mentek fel csütörtök délutánhoz képest a hozamok.
MTI - fidesz.hu