Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Izraeli helikopteres akciót vert vissza a Hezbollah

Izraeli helikopteres akciót vert vissza a Hezbollah síita fegyveres szervezet szombaton hajnalban a kelet-libanoni Baalbek közelében.


Dátum: 2006-08-19 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61984
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:39.336887, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az al-Manar nevű Hezbollah tv-csatorna szerint egy izraeli kommandó szállt le a Baalbektől 15 kilométerre nyugatra fekvő Budai falu mellett és az egység a település felé tartott, de a síita szervezet harcosai visszavonulásra kényszerítették őket.

Az akció hírét egy névtelenséget kérő libanoni katonai szóvivő

is megerősítette. Közlése szerint két izraeli helikopter két Hummer típusú katonai járműt helyezett le a Afkában, a Libanon-hegy oldalában. Az izraeli katonák egy iskolát támadtak meg a heklikopterek támogatásával, miközben harci gépek a síita milícia állásait bombázták. Az akció végén a helikopterek elszállították a katonákat és a két Hummert.

Baalbek felett, amely a Hezbollah egyik bázisának számít, az al-Manar szerint már előzőleg több berepülést hajtott végre az izraeli légierő szombatra virradóra.

Az izraeli hadsereg szóvivője egyelőre sem megerősíteni, sem megcáfolni nem volt hajlandó a támadás hírét.

Izraeli harci gépek nem támadták Libanont a hétfőn életbe lépett tűzszünet óta. Amennyiben a hír bebizonyosodik, ez lesz a fegyvernyugvás első komolyabb megsértése.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek