Szentmise és Szent Jobb-körmenet
Szent István napja alkalmából az idén is megrendezik a hagyományos ünnepi szentmisét és az országos Szent Jobb-körmenetet Budapesten. Az ünnepi szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mutatja be a Szent István-bazilika előtt.
Dátum: 2006-08-20 10:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=61999
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:43.766153, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szentbeszédet mond Stanislaw Dziwisz bíboros, krakkói érsek, a néhai II. János Pál pápa személyi titkára.
A szertartás után indul útjára a hagyományos Szent Jobb-körmenet, amelyben az egyházi intézmények, szerzetesrendek, lovagrendek képviselői mellett minden évben hívők sokasága vesz részt. A menet az elmúlt évekhez hasonlóan a Zrínyi utca - Október 6. utca - József Attila utca - Nádor utca - Október 6. utca - Zrínyi utca útvonalon halad.
Az ünnepi eseményre hagyományosan meghívást kapnak a közjogi méltóságok, a kormány tagjai, a parlamenti pártok vezetői, a diplomáciai testület tagjai, a közélet és az egyházak képviselői.
Az augusztus 20-i ünnepi szentmise és körmenet a nemzet lelki megújulását célzó imaév kiemelt eseménye. A Magyar Katolikus Egyház azért hirdette meg az imaévet, mert 2006-ban különleges évfordulókat ünnepel az ország: ebben az évben emlékezünk meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. és a nándorfehérvári diadal 550. évfordulójáról.
MTI - fidesz.hu