Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A biztonság drágítja a repülőjegyeket

A repülésnél alkalmazandó fokozott biztonsági intézkedések miatt tovább drágulhatnak a jegyek, de a nemzetközi polgári repülésügyi szervezet vezetője szerint nem a légitársaságoknak kellene állnia a többletköltségeket, hanem az államoknak. Giovanni Bisignani, a IATA vezérigazgatója szerint a biztonsági problémák, melyekkel korunkban szembe kell néznünk, nem kapcsolhatók közvetlenül össze egyedül a légi közlekedéssel.


Dátum: 2006-08-20 12:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62011
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:47.428460, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormányzatok már gondolkodnak azokon a terveken, miként lehetne a nagyobb reptéri biztonság költségeit érvényesíttetni a repülőjegyek áraiban. A számlát vagy az utasoknak vagy a légitársaságoknak kellene állnia, hiszen a biztonsági intézkedések sokmilliós nagyságrendű tételek.

Bisignani szerint a 2001-es terrorista merényletek óta hozott biztonsági intézkedések költsége az IATA, illetve a hozzá tartozó mintegy 260 légitársaság szintjén elérik az évi 5,6 milliárd dollárt.

Kiéleződött a probléma a brit légikikötőkben augusztus 9. óta bevezetett új biztonsági intézkedésekkel. Bisignani a Le Monde című francia napilap vasárnapi számában bírálta a BAA-t, a vezető londoni légikikötőket kezelő társaságot, amelyik ellen egyébként kártérítési perekre készülnek többletköltségekkel járó biztonsági intézkedései és ezek utazási következményei miatt a légitársaságok.

A brit rendszert, hogy "fizessenek a légitársaságok" utóbbiak keményen ellenzik és a londoni kormányzatot sürgetik, hogy ő fizesse meg a biztonsági többletköltségeket. Elemzők szerint azonban valószínű, hogy a többletköltségek végülis az utasok pénztárcáját terhelnék. A brit közlekedési minisztérium egyelőre nem kívánt nyilatkozni arról, miként is történne az új biztonsági intézkedések finanszírozása.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek