Együtt ünnepelt a Fidesz és a Nemzeti Fórum
Együtt ünnepelt vasárnap a Fidesz és a Nemzeti Fórum Veszprémben, ahol az augusztus 20-i ünnepi megemlékezés szónoka Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke volt.
Dátum: 2006-08-20 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:48.652383, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Összekovácsol bennünket bizalmi kötésben a remény, a legfőbb bátorság" - mondta a szónok a veszprémi Várban, Szent István és Gizella szobránál. Lezsák Sándor szerint Szent István életművének tudatában reménykednünk kell, hogy országunk újra keresztény lesz, egy keresztény Európában.
Az ellenzéki politikus azt hangsúlyozta, hogy a megyerendszert Szent István király teremtette, olyan érték, mely kiállta az idő próbáját és túl fogja élni a mostani próbálkozásokat is. Kitért arra is, hogy a falvakban lévő ezeréves iskolák most megint veszélyben vannak.
Keresztény Magyarországon akarunk élni, cél, hogy érték legyen a munka, a tudás, a hit és az erkölcs, ami összeköt, így az ezer éve lefektetett érték a nemzeti újjászületés alapja lehet - hangsúlyozta az Országgyűlés alelnöke.
MTI - fidesz.hu