Ha nem az MSZP jelöltje nyer, Salgótarján elbúcsúzhat a forrásoktól
Különös gondolatmenetet indított be Szili Katalinnál, hogy Salgótarján szocialista polgármestere és egyik alpolgármestere a közelmúltban kilépett az MSZP-ből, miután a megyei szervezet Puszta Béla eddigi polgármester helyett Dóra Ottót indítotja az őszi önkormányzati választáson.
Dátum: 2006-08-20 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62018
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:49.572277, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Salgótarján jelenlegi polgármestere két héttel ezelőtt jelentette be, hogy kilép az MSZP-ből és októberben függetlenként méreti meg magát az önkormányzati választáson.
Puszta Béla és volt pártja szakítása az azóta megjelent sajtóhírek szerint a polgármester és a Tocsik-ügyből ismerős volt szocialista pártpénztárnok, Boldvai László jelenlegi megyei MSZP-elnök konfliktusára vezethető vissza. A polgármester egy éve a salgótarjáni szervezetből lépett ki az említett személyes ellentétek miatt; a pártot most azért hagyta el, mert csak így indulhat újra az önkormányzati választáson.
A pártjából három polgármesteri ciklus után távozott Puszta után nem sokkal az egyik, korábban szintén az MSZP színeiben megválasztott alpolgármester, Kovácsné Czene Csilla is elköszönt a szocialistáktól; egyben bejelentette, hogy az ősszel maga is független polgármester-jelöltként próbál szerencsét. Az alpolgármester azzal indokolta döntését, hogy 15 éves munka után az MSZP nem szán neki komoly szerepet a választás után.
MSZP-győzelem és a munkahelyek
A történet reagálásra késztette Szili Katalint, az Országgyűlés elnökét, aki korábban, 2000 és 2004 között az MSZP második embere is volt.
Ami Salgótarjánban történt, nem az MSZP-nek kellemetlen, hanem azoknak, akik kiléptek a pártból, de ha valaki igazán baloldali, úgysem tudja megtagadni értékvállalását - mondta Szili Katalin az MTI-nek szombaton Salgótarjánban. Szili szerint "egy közösséghez tartozás azt feltételezi, hogy a többségi akaratot mindenkinek el kell fogadnia, még azoknak is, akik akkor éppen a kisebbséghez tartoznak".
Szili Katalin hangsúlyozta, hogy a Magyar Szocialista Pártnak egy polgármester-jelöltje van Salgótarjánban: Dóra Ottó. A választópolgárok el tudják majd dönteni, melyik jelölt mögött áll olyan erő, amely garantálhatja a fejlesztési forrásokat, a munkahelyteremtést.
Emlékezetes: a tavaszi országgyűlési választás két fordulója között Veres János pénzügyminiszter szabolcsi polgármesterek előtt tett olyan kijelentést, amely arra utalt: a jövőbeli kormány ízlésének megfelelő polgármesterek választása nagyban elősegítheti egy-egy település fejlesztési forrásokhoz történő hozzájutását. Veres akkor szavai szándékos kiforgatásának minősítette a találkozóról szóló hangfelvétel egyes részeinek nyilvánosságra hozatalát.
hirszerzo - fidesz.hu