Palicson tartották központi ünnepségüket a vajdasági magyarok
A magyar határtól néhány kilométerre lévő Palicson tartották a késő éjszakába nyúló augusztus 20-i megemlékezésüket szombaton a délvidéki magyarok, akik számára Szent István napja - mióta a Vajdasági Magyarok Szövetsége (VMSZ) két évvel ezelőtt azzá nyilvánította - hivatalosan is ünnep.
Dátum: 2006-08-20 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:49.863897, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ünnep, amelyre a Vajdaság minden részéről mintegy négyezer ember érkezett, már délután megkezdődött a palicsi vigadó előtti sétányon rendezett kézműves kirakodó- és könyvvásárral, amely alatt a szabadkai fúvószenekar szórakoztatta a vendégeket.
Szabadkán, a Szent Teréz-székesegyházban ünnepi szentmisét mutattak be, dr. Gyulai Endre szeged-csanádi megyéspüspök vezetésével. Este, ismét Palicson, ökumenikus kenyérszentelő volt, amely után megtartották a központi ünnepséget.
A megemlékezés egyik fő szónoka, Kasza József, a VMSZ elnöke - szavait a belgrádi kormánynak címezve - leszögezte, hogy egy igazi demokráciában nem lehet tabutéma az autonómia egyetlen formája, így a területi autonómia sem. Szent István művét méltatva a politikus hangsúlyozta, hogy az erőforrásként és ihletként szolgálhat a vajdasági magyarság további küzdelméhez és fejlődéséhez. Ennek kapcsán Kasza József azt kérte a magyar kormánytól, hogy ne szüntesse meg a határon túl élő magyaroknak juttatott támogatásokat.
Az ünnep a Vannak magyarok című irodalmi-zenés összeállítással, művészeti együttesek fellépésével folytatódott, végül a palicsi szabadtéri színpadon levetítették Koltai Róbert Csocsó, avagy éljen május elseje! című filmjét.
MTI - fidesz.hu