Fidelitas-kampány a reális Európa-képért
A Fidelitas felvilágosító kampányt indít az uniós csatlakozás kapcsán fiatalok részére - jelentette be Gyürk András, a Fidelitas elnöke a szervezet szombati sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2002-11-09 15:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5675
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:41.178498, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a fiatalok megfelelő informálását azért tartja szükségesnek, mert szerinte ennek hiányában megalapozatlan félelmek, illetve túlzott elvárások fogalmazódhatnak meg az EU-csatlakozással kapcsolatban.
A Fidelitas kampánya keretében - mely az Európa Expressz nevet viseli - Eútmutató címen internetes honlapot indít, országjárást és információs kiadványok kiadását tervezi, illetve pályázatot hirdet.
A kampány során a tanulással, munkavállalással, utazással kapcsolatos információkra koncentrálnak.
Gyürk András szavai szerint a kampány a reális Európa-kép kialakítását szolgálja.
A www.eutmutato.hu november második felétől lesz elérhető.
MTI - fidesz.hu