Izraelben vizsgálóbizottság alakul
Ehud Olmert izraeli kormányfő a vasárnapi kormányülésen bejelentette: vizsgáló bizottságot nevez ki a libanoni háborúval kapcsolatos kormány- és katonai tevékenység tisztázására.
Dátum: 2006-08-20 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62020
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:50.155090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ülés után nyilatkozó kormányilletékesek szerint a miniszterelnök nem közölte, hogy milyen jogkört kap a bizottság, csupán annyit mondott, hogy döntését összehangolja az izraeli főügyésszel, és a következő napokban a kormány elé terjeszti jóváhagyásra a bizottság megalakítását.
A kormányülésen részt vevők úgy vélekedtek, hogy a bizottság nem kap felhatalmazást személyi ajánlásokra. 1982-ben az első izraeli-libanoni háború, a Szabra és Satila palesztin menekülttáborokban történt vérengzések után Ariel Saron akkori védelmi miniszternek távoznia kellett posztjáról a tevékenységét vizsgáló bizottság jelentését követően.
A kormány bírálói a mostani libanoni hadjárat kapcsán azt vetették a hadsereg és a kabinet szemére, hogy belevágtak egy bizonytalan kimenetelű háborúba és döntő pillanatokban tétováztak.
Amír Perec védelmi miniszter már a múlt héten kinevezte azt a vizsgáló bizottságot, amely a hadsereg tevékenységét értékeli és a testület vasárnap meg is kezdte munkáját. Perec a kormányülésen kijelentette: Izraelnek fel kell mérnie a hadműveletben elkövetett hibáit, mert "fel kell készülnie a következő menetre". A bizottság létrehozását támadták izraeli parlamenti képviselők és kommentátorok egyaránt, mert úgy vélik: az ország politikai vezetőinek nem kell magyarázkodniuk, ráadásul a bizottságnak nincsen joga arra, hogy szankciókról döntsön.
"Izrael kiütés nélküli győzelmet aratott" - jelentette ki a katonai rádió szerint ugyancsak a kormányülésen Dan Haluc vezérkari főnök, aki személy szerint is sok bírálatot kapott, elsősorban azért, mert a hadseregnek nem sikerült megfékeznie a síita Hezbollah rakétatámadásait. A háború 34 napja alatt több mint 4000 rakéta hullott Izrael területére.
Izrael a harcokban 119 katonát vesztett, a bombázásokban 41 civil halt meg. A hadsereg állítása szerint 350 Hezbollah-harcost öltek meg. Az izraeli bombázásoknak mintegy ezer libanoni civil esett áldozatául.
MTI - fidesz.hu