Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ma zárul a Mesterségek Ünnepe

A budai Várnegyedben péntek óta tart a Mesterségek Ünnepe. A népi kézművességet bemutató négynapos rendezvénysorozatot az idén rendezik meg huszadszor. A Bécsi kaputól a Szentháromság téren át a Palotáig állnak a sátrak, zsúfolva különböző kézműves remekekkel.


Dátum: 2006-08-20 16:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62032
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:53.844805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvénynek 20 év alatt kétmillió látogatója volt összesen. Első alkalommal száz kézműves hozta el munkáit, idén 800-an mutatkoznak be. Egyre több régi mesterség elevenedik meg napjainkra, és az érdeklődés azt jelzi, hogy az emberek ma ismét értékelik a természetes anyagokat, a kézi munkát. Ezt mutatja az is, hogy az idei ünnepre 25 országból érkeznek turisták.

A magyar mesterek mellett a nagyközönség megismerkedhet az Erdélyből, a Vajdaságból, Észtországból, valamint Ázsiából a kirgiz, hansi-mansi, osztyák és vogul kézművesek alkotásaival.

A Várnegyedben három színpadon a magyarokon kívül ciprusi, venezuelai, kanadai, orosz és kolumbiai táncegyüttes lép föl. Több helyszínen játszóház várja a gyermekeket, tanulhatnak a többi közt gyékényszövést, rongybabakészítést, agyagozást, papírmerítést, a Budavári Palota teraszán pedig régi hangszerekkel ismerkedhetnek.

Szent István ünnepén, augusztus 20-án, vasárnap 14 órától a Várnegyed utcáin mesterek felvonulása lesz, majd a Mátyás templom előtt ünnepi kenyérszentelést tartanak.

A Mesterségek Ünnepe eseményeire a belépőjegy ára 800 forint, nyugdíjasoknak, tanulóknak 400 forint. A jegyek érvényesek a Magyar Nemzeti Galéria és a Budapesti Történeti Múzeum állandó kiállításaira, valamint az Országos Széchényi Könyvtár Nemzeti Ereklye című kiállítására.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek