Gusztos lemondott
Lemondott posztjáról Gusztos Péter, az SZDSZ salgótarjáni elnöke, mert fenntartásai vannak azzal kapcsolatban, hogy pártja a Munkáspárttal együtt vesz részt a város vezetésében. A szabad demokrata országgyűlési képviselő ezt pénteki salgótarjáni sajtótájékoztatóján tudatta.
Dátum: 2002-11-09 16:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5677
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:41.790863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szabad demokraták új salgótarjáni elnöke Angyal Dávid, aki az előző önkormányzati ciklusban a város alpolgármestere volt.
Döntésének hátteréről Gusztos Péter elmondta: az SZDSZ azzal az MSZP-vel működik együtt, amely a Munkáspárttal is megállapodást kötött Salgótarjánban. Kérdésre válaszolva közölte: lemondása összefügg az új városvezetés összetételével, mert elvi fenntartásai vannak a Munkáspárt országos politikájával kapcsolatban.
Gusztos Péter emlékeztetett arra, hogy az SZDSZ salgótarjáni csoportja ellenszavazat nélkül, két tartózkodás mellett hagyta jóvá az MSZP-vel kötendő koalíciós megállapodást a megyeszékhely irányításáról.
Salgótarján 25 tagú közgyűlésében 13 mandátumot szerzett az MSZP, kettőt-kettőt a Munkáspárt és az SZDSZ, és a várost a három párt közösen vezeti. Rajtuk kívül öt képviselője van a Fidesznek, két képviselő függetlenként nyerte el mandátumát, egy pedig kedvezményes kisebbségi mandátumot szerzett.
A lemondott elnök fontosnak tartja, hogy pártja részt vállaljon a város vezetésében egy olyan kormányzati ciklusban, amelyben az SZDSZ a Salgótarján és környéke számára kulcsfontosságú gazdasági és közlekedési tárcát vezeti.
- Ugyanakkor olyan városvezetés jött létre, amelyben az MSZP a szabad demokraták mellett a Munkáspárttal is együttműködik, miközben az utóbbi két párt között nincs megállapodás - jelezte.
Gusztos Péter úgy fogalmazott, hogy formálisan nincs hárompárti koalíció Salgótarjánban. Mint mondta, azt tartja korrektnek, ha átadja a helyét, így teljes összhangban működhet az SZDSZ városi szervezete és közgyűlési frakciója.
MTI - fidesz.hu