Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Autonómia-körút Európában

Négy autonóm tartományba és a világ legfiatalabb államába látogatott el közel háromhetes európai körútja során Antal Árpád, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség parlamenti képviselője Dan Manolachescu sepsiszentgyörgyi újságíróval. Tízezer kilométeres túrájuk alatt arra voltak kíváncsiak, miként működik a gyakorlatban az etnikai alapú önrendelkezés.


Dátum: 2006-08-21 10:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62043
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:25:57.115939, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A különböző nemzetiségek közötti együttélés szempontjából két aktív és három szunnyadó tűzhányóhoz hasonlította a két székelyföldi autonómiatúrázó az általa felkeresett európai régiókat. Antal Árpád, az RMDSZ Kovászna megyei listáján parlamenti mandátumot szerzett képviselője Dan Manolachescu sepsiszentgyörgyi román újságíróval július 31-én vágott neki az öreg földrésznek, hogy személyes tapasztalatokat gyűjtsön a kontinensen fellelhető autonómiatípusokról.

A napokban hazatért székelyföldi tandem Koszovót, Montenegrót, Dél-Tirolt, Katalóniát és a Baszkföldet kereste fel. Negatív élményeiket a szerbek és albánok közötti állandó konfliktusok miatt etnikai puskaporos hordóhoz hasonlítható Koszovóban szerezték, ahová nemrég küldte Traian Basescu román államfő tanulmányútra a székelyföldi autonómiáért küzdő Székely Nemzeti Tanács vezetőségét. "A Székelyföld magyar nemzetiségű román állampolgáraként remélem, hogy Basescu elnök nem kívánja a koszovói szerbek sorsát az itt élő románok számára. Mindannyiunk felelőssége és célja, hogy a Székelyföld ne váljék Koszovóvá" - osztotta meg tapasztalatait a civilben szociológus Antal Árpád, aki helyszíni élményeit tanulmányba foglalja, és többek között eljuttatja Románia államfőjének is. A fiatal székelyföldi honatya szerint a katalóniai autonómiatípus modellként szolgál az európai közösségek számára, emellett példaértékűnek tartja a dél-tiroli együttélést is, ahol az olaszok kávézót, az osztrákok hentesüzletet működtetnek békésen egymás mellett. A székelyföldi román-magyar együttélést zászlajára tűző sepsiszentgyörgyi Közösségért Egyesület vezetőjeként Dan Manolachescu elsősorban, az európai nemzetiségek kapcsolatainak minőségét tanulmányozta.

A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság éppen a napokban közölte a székelyföldi Vargyas és Gyergyóditró önkormányzatával, hogy foglalkozni fog az általuk elfogadott, a román

hatóságok által viszont elutasított autonómiareferendumok ügyével. A két település képviselőtestülete tavaly döntött úgy, hogy népszavazásra bocsátja az önrendelkezés kérdését, a bukaresti kormány Kovászna, illetve Hargita megyei képviseletei azonban megtámadták, a bíróságok pedig semmissé nyilvánították a határozatokat.

Skandináv kezdeményezés

Aláírásgyűjtést szervez és nyílt levéllel fordul az Európai Bizottsághoz az Európai Parlamenthez és az Európai Unió Tanácsához a Hunsor szervezet, azt kérvényezve, hogy az európai közösség támogassa a magyar közösségek autonómiatörekvéseit. A Hunsor - mely tevékenyéségben elsősorban a skandináviai és a Kárpát-medencében élő magyarság kapcsolatait igyekszik megerősíteni - szeptember 15-én adja át levelét az EU illetékeseinek, egy hónappal azelőtt, hogy az unió döntést hoz Románia EU-csatlakozásának pontos időpontjáról.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek