Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tarlós: A tömegrendezvényekre katasztrófa-akciótervet kell kidolgozni

A kiemelt tömegrendezvényekre olyan forgatókönyvet kell kidolgoznia a fővárosnak, hogy egy esetlegesen bekövetkező katasztrófahelyzetben gyorsan, és tervszerűen lehessen ellátni a sérülteket és felszámolni a károkat - mondta Tarlós István, az októberi önkormányzati választásokon a Fidesz támogatásával induló független főpolgármester-jelölt az MTI-nek hétfőn.


Dátum: 2006-08-21 15:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62056
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:01.234346, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem akarok azok nevében beszélni, akik rendelkeztek azzal az információval, hogy az augusztus 20-i tűzijáték idején vihar tör a fővárosra, és ezért a fényjáték elhalasztását el kell rendelni, viszont azt fontosnak tartom, hogy a fővárosnak egy olyan akciótervvel kell rendelkeznie, amely az ilyen kiemelt események, tömegrendezvények esetén megfelelő forgatókönyvet ad - mondta Tarlós István.

Hozzátette: az akciótervet nem csak az események helyszíneire vonatkozóan kell kidolgozni, hanem a kórházakra is, hogy ne fordulhasson elő, hogy 8-10 órával az események bekövetkezte után se lehessen tudni pontosan hányan sérültek meg, mert az embereket a város különböző pontjain lévő kórházakba szállítják.

"Furcsának tartom, hogy a főpolgármester akkor tudta riasztani a lakosságot tornádó veszéllyel, amikor nem jött a tornádó, most pedig mindenki vele együtt hallgatott" - mondta a főpolgármester-jelölt utalva arra az információra, hogy az Országos Meteorológiai Szolgálat már a kora esti órákban pontos jelzéseket adott a közeledő viharról.

Tarlós István közölte azt is, hogy a fővárosi rendőrség vezetői még az éjszaka folyamán tájékoztatták a vihar miatt bekövetkezett balesetekről, és ő maga is több helyszínen megnézte a károkat.

A Fidesz támogatásával induló független főpolgármester-jelölt együttérzését fejezi ki az áldozatok hozzátartozóinak.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek