Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egy román állampolgár is életét vesztette a budai rakparton kidőlt fa alatt

A román külügyminisztérium bejelentette hétfőn, hogy egy romániai áldozata is volt az előző esti budapesti viharnak.


Dátum: 2006-08-21 20:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:06.225628, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A román külügyminisztérium közleménye szerint "két személy, köztük egy román állampolgár életét oltották ki a (vasárnap esti) időjárási viszonyok miatt kidőlt fák Budapesten".

A budai rakparton, a Margit-híd és a Lánchíd között ketten vesztették életüket, amikor egy fa dőlt a tűzijáték nézőire.

A bukaresti külügyminisztérium közleménye arra utal, hogy legkevesebb két román állampolgárságú áldozata van a tűzijáték alatti ítéletidőnek.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az augusztus 20-i vihar negyedik halálos áldozataként megtalálták a Dunában egy román állampolgárságú, 47 éves nő holttestét.

Garamvölgyi László elmondta: a rendőrség idáig egy román házaspárt keresett, akik a vasárnapi viharban estek egy motorcsónakról a vízbe, és mindketten eltűntek a habokban. A nő tetemét a Fejér megyei Ercsinél húzták ki a vízből a vízirendőrök, férjét viszont még mindig keresik.

A bukaresti közlemény is említést tesz a román házaspárról, akik a viharban összeütköző hajókról a Dunába estek, de ebben az áll, hogy még folyik a kutatás utánuk.

A budapesti román nagykövetség állandó kapcsolatban áll a magyar hatóságokkal, hogy tisztázzák a körülményeket, a diplomáciai képviselet személyzete konzuli segítséget nyújt az elhalálozott személy és az eltűntek hozzátartozóinak - olvasható a közleményben.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek