Az Ukrajna hőse címet adományozta az államfő Suhevics UPA-parancsnok fiának
Viktor Juscsenko ukrán elnök hétfőn bejelentette: az Ukrajna hőse címet adományozta Jurij Suhevicsnek, az Ukrán Felkelő Hadsereg egykori parancsnoka fiának, aki harminc évet töltött börtönben szovjetellenes tevékenysége miatt.
Dátum: 2006-08-21 20:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62073
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:06.548226, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jurij Suhevics, az Ukrán Nemzetgyűlés (UNA-UNSZO) párt vezetője "állampolgári bátorságról" tett tanúbizonyságot "az ukrán függetlenség nevében" kifejtett tevékenységében - áll a hétfőn, három nappal az Ukrajna függetlenné válása 15. évfordulója előtt közzétett elnöki rendeletben.
A 73 éves Suhevics, aki Lembergből (Lviv), az ukrán nacionalizmus fellegvárából származik, megvakult a börtönben és a szovjet büntető táborokban töltött harminc év után. Apja, Roman Suhevics az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) parancsnoka volt, aki 1943-től 1950-es elestéig a szovjethatalom ellen harcolt Nyugat-Ukrajnában.
Juscsenko döntése miatt éles bírálatokra számíthat az Ukrajnai Kommunista Párt részéről, amely azzal vádolják az UPA-t, hogy együttműködött a nácikkal és, de vélhetően kiváltja Moszkva rosszallását is.
Az UPA, amely az első időben üdvözölte a német csapatok érkezését, később hadat üzent a náciknak. Harcolt a szovjetekkel is, és ádáz csatákat vívott a nem kommunista lengyel ellenállókkal (Armia Krajowa), amelynek több ezer polgári áldozata volt.
MTI - fidesz.hu