Magyarország jól halad a csatlakozási tárgyalásokon
Orbán Viktor a belga kormányfővel folytatott brüsszeli tárgyalásai után kifejezte reményét, hogy az Európai Unió az év végére lezárja a csatlakozási tárgyalásokat a legfelkészültebb országokkal.
Dátum: 2002-02-20 15:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:11.049657, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A magyar miniszterelnök Brüsszelben az Európai Unió bővítési folyamatának haladásáról, a bővítés finanszírozási kereteiről, az uniós reformokat előkészítő sokoldalú konvent közelgő kezdetéről és a kétoldalú kapcsolatokról tárgyalt belga kollégájával, Guy Verhofstadttal.
A találkozó után Orbán Viktor köszönetet mondott azért, hogy Belgium mindvégig a bővítést támogatók élvonalában állt. Kifejezte reményét, hogy a csatlakozási tárgyalásokon idén is tartani fogják a tervezett menetrendet, vagyis a legfelkészültebb országokkal az év végére lezárják a tárgyalásokat. A kétoldalú kapcsolatokat mindkét fél kitűnőnek minősítette - jelenleg már mintegy 150 belga vállalat van jelen Magyarországon.
Verhofstadt kiemelte, hogy Magyarország nagyon jól halad a csatlakozási tárgyalásokon. A belga miniszterelnök elérhetőnek mondta azt a célt, hogy az EU az év végéig befejezze Magyarországgal e tárgyalásokat. Rámutatott annak jelentőségére, hogy az uniós reformokat tárgyaló és egy hét múlva nyíló konventen az EU 15 tagján kívül teljes joggal vesznek részt a tagjelöltek képviselői is.
A magyar tudósítók elsősorban azt tudakolták a belga kormányfőtől, vajon javíthatók-e még a csatlakozás finanszírozására tett bizottsági javaslatok, mi a véleménye a tagjelölteknek, így Magyarországnak arról az igényéről, hogy a belépés pillanatától a régi tagországok termelőivel egyenlő versenyhelyzetet kíván elérni mezőgazdasági termelőinek. Verhofstadt igen visszafogottan válaszolt. Elismerte, hogy uniós alapelv az egységes belső piacon részt vevők egyenlő versenyhelyzetének biztosítása. Hozzátette, hogy megérti a magyar kormány ezzel kapcsolatos álláspontját, de ennél tovább nem ment. Arra hivatkozott, hogy az Európai Bizottság még nem dolgozta ki részletesen a leendő új tagállamoknak járó mezőgazdasági és strukturális támogatási rendszerre vonatkozó javaslatát.
- A bizottságnak ennek során feltétlenül számot kell vetnie például Magyarország egyik legfőbb igényével, hogy a közös mezőgazdasági politikába való beilleszkedés átmeneti idejét rövidebbre szeretné venni.
Verhofstadt nem nyilvánított véleményt arról sem, hogy Hollandia a bizottság első javaslatánál kevesebb pénzt szeretne folyósítani az új tagoknak. Azt mondta, hogy a Benelux-országok között ezzel kapcsolatban nincs külön egyeztetés.