Tűzharc Indiában
Indiai rendőrök lelőtték kedd hajnalban egy rajtaütés során a Mumbaiban (Bombay) elkövetett robbantásos merényletek egyik gyanúsítottját, egy másikat pedig elfogtak - közölték rendőrségi forrásból.
Dátum: 2006-08-22 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:11.943188, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint egy magas rangú rendőrtiszt elmondta, a rendőrök körülvettek egy ütött-kopott házat a városközpontban, és kutatni kezdtek a múlt hónapban történt robbantások elkövetésével gyanúsított két személy után. A rendfenntartók megadásra szólították fel a keresett személyeket, akik azonban automata fegyverekkel tüzet nyitottak a biztonsági erőkre.
A rendőrök viszonozták a tüzet, az egyik gyanúsítottat lelőtték, a másik férfit pedig elfogták. Mindkét gyanúsított pakisztáni állampolgár - jelentette az indiai tömegtájékoztatás hatósági forrásokra hivatkozva.
Az indiai rendőrség áttörésként értékelte a rajtaütést a merényletek elkövetőinek felkutatására indított nyomozás során.
A nyugat-indiai nagyváros elővárosaiban július 11-én öt vonaton és két vasútállomáson követtek el robbantásokat, amelyek 186 ember életét oltották ki.
MTI - fidesz.hu