Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szocialista fenyegetés Salgótarjánnak

A választópolgárok el tudják majd dönteni, melyik jelölt mögött áll olyan erő, amely garantálhatja a fejlesztési forrásokat, a munkahelyteremtést - jelentette ki szombaton Salgótarjánban Szili Katalin, az Országgyűlés MSZP-s elnöke. A helyi Fidesz szerint megdöbbentő, hogy a szocialisták milyen aljas eszközökkel próbálják befolyásolni a közelgő önkormányzati választások eredményét.


Dátum: 2006-08-22 08:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62092
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:12.244836, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szili Katalin, az Országgyűlés MSZP-s elnöke múlt szombaton a szocialista belháborúktól hangos Salgótarjánban tett látogatása során arrogáns, de egyben félelemmel vegyített kijelentésre ragadtatta el magát - állítja Becsó Zsolt, a Fidesz salgótarjáni elnöke.

A házelnök asszony az érintettek tájékoztatása szerint a következő kijelentést tette a Nógrád megyei megyeszékhelyen: "A választópolgárok el tudják majd dönteni, melyik jelölt mögött áll olyan erő, amely garantálhatja a fejlesztési forrásokat, a munkahelyteremtést."

Becsó Zsolt szerint Szili Katalin kijelentése egyrészt arrogáns, mert Veres János pénzügyminiszter szabolcsi polgármesterek előtt tett kijelentéséhez hasonlóan, ő is burkolt fenyegetést fogalmaz meg az emberek számára. - Azt üzeni, hogy ha Salgótarján fejlesztési forrásokat akar, akkor csak és kizárólag a szocialisták jelöltjére szabad szavazni - fogalmazott a fideszes politikus, aki szerint Szili Katalin tájékozatlan is, hiszen az MSZP új polgármesterjelöltjéhez kívánja kötni a munkahelyteremtés lehetőségét, ahhoz az emberhez, akinek négyéves megyei közgyűlési elnöki időszakában több ezer fővel nőtt a regisztrált munkanélküliek száma Nógrád megyében.

Mint azt korábban, az áprilisi országgyűlési választás két fordulója között megírtuk, Veres János pénzügyminiszter egy birtokunkba került hangfelvétel tanúsága szerint lényegében azzal fenyegette meg a szabolcsi kilences, mátészalkai körzet polgármestereit, hogy ha településükön rosszul szerepel az MSZP, nem részesülhetnek majd a központi fejlesztési forrásokból.

Borsodi Attila, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek