Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A nagy tévék csődöt mondtak

Az országos, földi sugárzású televíziók - noha mind a helyszínen voltak - csak meglehetős késéssel tudósítottak a vasárnapi természeti katasztrófáról.


Dátum: 2006-08-22 08:57:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:12.555918, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A négy halálos áldozatot követelő, több száz ember megsérülését okozó ítéletidő idején több tucat tévéstáb dolgozott Budapesten a Duna mindkét partján. Ennek ellenére a Magyar Televízió a tragikus eseményekről egy óra múlva, a TV2 pedig kétórányi késéssel számolt be.

Hasonló késéssel tudósított az RTL Klub is - noha ez utóbbi egymaga 13 stábot mozgatott a helyszínen. A Hír TV - közszolgálati kötelességeit ellátva - hajnalig élőben közvetített.

- Az eredetileg telepített nyolc kamerából néhány perc alatt ötöt tett használhatatlanná a vihar, a fennmaradó három pedig olyan helyszínen volt, ahonnan érdemi képi információkhoz nem lehetett jutni - mondta Kotroczó Róbert, az RTL Klub hírigazgatója. Hozzátette: amint megerősített hírek érkeztek a fejleményekről, további öt stábot riasztottak. Kotroczó kifejtette azt is, hogy egy nagy televízió működését sokkal nehezebben lehet a rendkívüli helyzetekhez igazítani, mint egy kisebbét.

Lóránt Gergely, a TV2 kommunikációs vezetője elmondta: a csatorna technikai felszereléseit tönkretette a vihar, a Tények és az Aktív stábja kapott azonnali utasítást az események rögzítésére.

A Magyar Televízió hírigazgatójától, Kert Attilától megtudtuk: a nemzeti főadó műholdas közvetítőkocsija nem tudta továbbítani a jeleket, de a stábok azonnal elkezdtek forgatni a helyszínen.

- Ilyen helyzetben a pánikveszély miatt inkább pontosnak kell lennünk, mint gyorsnak - fogalmazott Kert.

A mindössze három riporterrel és operatőrrel a helyszínen lévő Hír Televízió viszont már 22 óra 2 perckor rendkívüli híradóval jelentkezett. Ezt követően műholdas és telefonos kapcsolaton keresztül a stábok egész éjszaka friss híreket közöltek; a hajnalig élőben sugárzott rendkívüli híradók között pedig a helyszínen készült vágatlan felvételek voltak láthatók.

Kapcsolódó elemek