Felülvizsgálják a szigetország békealkotmányát?
Megválasztása esetén kezdeményezné a japán békealkotmány felülvizsgálatát Abe Sindzo, a japán kormány kabinetfőtitkára, a szigetország jövő hónapban várhatólag leköszönő miniszterelnökének legesélyesebb utódjelöltje.
Dátum: 2006-08-22 09:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62100
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:14.639116, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Kyodo hírügynökség keddi jelentése szerint a politikus egy beszédében azt mondta, Japán következő vezetője többek között azzal bizonyíthatja rátermettségét, hogy előáll egy új alkotmánnyal.
A távol-keleti ország konzervatív kormánya eddig is afelé haladt, hogy átdolgozza az 1947-ben egy amerikai tervezet alapján megszövegezett japán alkotmányt, amely meglehetősen szűkre szabja a japán katonai szerepvállalást.
Abe Sindzo bír a legnagyobb támogatottsággal a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki posztjáról - s azzal együtt a kormányfői tisztségről - várhatólag szeptemberben leköszönő Koidzumi Dzsunicsiro három utódjelöltje közül. A politikus várhatólag szeptember első napján jelenti be hivatalosan, hogy versenybe száll a pártelnöki posztért.
MTI - fidesz.hu