Vihar: két életveszélyes sérültet ápolnak még a kórházakban
A vasárnap esti vihar után öt budapesti kórházba szállítottak betegeket, a több száz sérült közül már csak két ember van életveszélyben, a többi súlyos sérült állapota javult - tájékoztatták a kórházak az MTI-t kedd délben.
Dátum: 2006-08-22 13:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62110
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:17.847943, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Péterfy Sándor Utcai Kórház főigazgatója arról tájékozatta a távirati irodát, hogy összesen 161 ember sérülését látták el, közülük 24-et vettek fel az osztályra. Több emberen kisebb-nagyobb műtétet kellett végrehajtani, de maradandó károsodást nem szenvedtek, mondta Budaházy Emil, hozzátéve, hogy kedd délután várhatóan 6-8 sérültet hazaengednek, és szerdán egy újabb csoport is elhagyhatja a kórházat.
A főigazgató közölte azt is, hogy egy fiatal nő még mindig életveszélyben van, nála a súlyos belső sérülések és törések miatt a kritikus idő még 3-5 napig eltarthat.
Budaházy Emil tájékoztatása szerint egy granadai és egy ausztrál állampolgárt is ápolnak az intézményben, állapotuk nem súlyos, ők várhatóan a héten elhagyhatják a kórházat.
A Szent János Kórház főigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta, hogy jelenleg kilencen fekszenek az osztályon, közülük egy állapota súlyos, őt a délutáni órákban megoperálják. Havas Szófia hozzátette: a kórházban 136 embert láttak el, akik mindannyian a vasárnap esti viharban sérültek meg, de még hétfő délután is jelentkeztek betegek a viharban szerzett sérüléseikkel.
A főigazgató-helyettes tájékoztatása szerint egy sérült német állampolgárt kedd délelőtt repülőgéppel Németországba szállítottak, aki szintén a viharban sérült meg, és került a Szent János Kórházba.
Az Országos Baleseti és Sürgősségi Intézet főigazgató-helyettese elmondta: 55 sérültet szállítottak az intézetbe, közülük 13-at felvettek. Tízen súlyos sérülést szenvedtek, rajtuk kisebb műtéteket is végrehajtottak.
Magyari Zoltán tájékoztatása szerint egy sérült még továbbra is súlyos, életveszélyes állapotban van.
A Madarász Utcai Gyermekkórház és Rendelőintézet főigazgatója közölte: 27 gyermek került a kórházba, hét beteget megműtöttek, állapotuk javult.
Harmath György hozzátette: két csecsemőt már hazaengedtek, akik szintén a viharban sérültek meg.
A Károly Sándor Kórházba 25 sérült került, közülük kilencet vettek fel. Három sebesültet megoperáltak: állapotuk súlyos, de nem életveszélyes.
Kittel Pál főigazgató közölte: a héten várhatóan hét ember elhagyhatja a kórházat.
Az augusztus 20-i tűzijáték idején kitört vihar négy halálos áldozatot követelt, egy ember eltűnt, több százan megsérültek.
MTI - fidesz.hu