Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Grass levélben magyarázkodik

Szülővárosa, Gdansk polgármesterének ír levélben magyarázza a háború utolsó hónapjaiban teljesített fegyveres szolgálatát Günter Grass, akinek Waffen-SS múltja megdöbbenést keltett Lengyelországban is.


Dátum: 2006-08-22 13:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62113
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:18.789334, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Nobel-díjas német író "meleg hangú, helyenként megható" levele "választ ad számos kérdésre" - idézte Pawel Adamowicz szavait kedden a lengyel hírügynökség. Részleteket a polgármester nem volt hajlandó elárulni, arra hivatkozva, hogy még folyik a levél lefordítása lengyelre. Délután hat órakor sajtótájékoztatón fogja felolvasni a teljes szöveget.

Grass augusztus 11-én, egy német lapnak adott interjúban ismerte be, hogy 17 évesen behívták a Waffen-SS kötelékébe, ahol több hónapot szolgált. A német baloldal emblematikus alakjának számító író vallomása megdöbbenést keltett hazájában és külföldön is. Többen - főleg a jobboldalon - azt követelték, hogy a svéd királyi akadémia fossza meg Nobel-díjától A bádogdob, a Macska és egér, a Kutyaévek szerzőjét. Ezt azonban Stockholmban visszautasították.

Szülővárosa, Gdansk vezetői - akik évekkel ezelőtt díszpolgári címet adományoztak Grassnak - magyarázatot kértek tőle háborús szerepére vonatkozóan, miközben sokan - köztük Lech Walesa, aki szintén díszpolgára a lengyel kikötővárosnak - a titulusról való lemondásra szólították fel az írót.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek