Életveszélyes centralizáció
Dátum: 2006-08-22 13:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:19.751705, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az igazán érdekes a Gyurcsány háta mögött hagyott mechanizmus, ami egyáltalán nem emlékeztet egy versenyszférában edződött vállalat gondosan megépített szervezeti hierarchiájára, inkább egy dilettánsok által összegányolt kisvállalatra, ahol nincsenek leosztva felelősségi és hatáskörök, mindenben a Főnök dönt, a többiek meg végrehajtják az aznapi parancsokat. Aztán, ha a Főnök éppen nyaral, a munkatársak téblábolnak, a termelés pedig akadozik vagy leáll. A vasárnapi tűzijátékot Gyurcsány nélkül, úgy fest, senki sem merte leállítani, ő pedig, nagyon úgy tűnik, nem volt kéznél.
G.G., Index