Gyurcsány beismerte: 2015 előtt nem lesz euró
Úgy tűnik, Gyurcsány Ferenc kezdi megérteni, hogy baj van, de még mindig nem őszinte - jelentette ki Varga Mihály kedden sajtótájékoztatón.
Dátum: 2006-08-22 17:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:28.708715, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Kezdi megérteni, hogy baj van, mert végre először vállalta a felelősséget a konvergencia-programért" - mondta Varga Mihály azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ma délután sajtótájékoztatón ismertette a konvergenciaprogram társadalmi partnerek elé kerülő vitaanyagát.
Varga Mihály szerint a kormányfő ugyanakkor nem őszinte, mert a sajtóban múlt pénteken megjelentekhez képest új számokat közölt az államadósságról, és nem beszélt az embereket közvetlenül érintő - a reálreálbérek csökkenésével, a fogyasztás mérséklésével, a nyugdíjak megadóztatásával, és a nyugdíjkorhatár emelésével kapcsolatos - döntésekről.
"Az is azt mutatja, hogy Gyurcsány Ferenc kezdi felismerni a baj nagyságát, hogy ebből a ma általa ismertetett anyagból végre kibontakozik az új euró céldátum, ez pedig nem más, mint 2015" - mondta.
Varga Mihály a közzétett adatokra hivatkozva azt hangsúlyozta, hogy az ország legkorábban 2013-ra lesz abban az állapotban, hogy a bruttó államadósság gazdasági növekedéshez viszonyított aránya 60 százalék alá kerülhet.
A politikus szerint ez azt jelenti, hogy Magyarország - optimális esetben - csak 2015-ben tud csatlakozni az euróövezethez. "2008-tól jutott el az MSZP-SZDSZ-kormány 2015-ig: 7 évet csúszunk az euró bevezetésével" - tette hozzá.
Varga Mihály a szabad demokratákat bírálva azt mondta, hogy az SZDSZ részéről annak ellenére övezi "mély hallgatás" a konvergencia-program készülő anyagát, hogy tavasszal még 2010-ben állapodott meg a két koalíciós partner.
"Kuncze Gábor és az SZDSZ gazdasággal foglalkozó politikusai, úgy tűnik, hallgatnak, lapítanak ebben a kérdésben" - fogalmazott Varga Mihály.
fidesz.hu