Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyáva és szánalmas volt Szilvásy magyarázkodása

A Fidesz felszólítja a miniszterelnököt, állítson fel végre egy független szakértői csapatot a vasárnap este történtek megvizsgálására, és azon belül térjen ki Szilvásy György és Demszky Gábor jogi és politikai felelősségére - mondta a kormányszóvivői tájékoztatóra reagálva Cser-Palkovics András.


Dátum: 2006-08-22 17:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62148
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:29.277103, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Gyáva és szánalmas volt Szilvásy magyarázkodása (Cser-Palkovics András)

Cser-Palkovics András a kormányszóvivői sajtótájékoztatón elhangzottakra reagálva kijelentette, hogy amit ma Szilvásy Györgytől hallottunk, az nem volt más, mint gyáva és szánalmas magyarázkodás.

A Fidesz helyettes szóvivője emlékeztetett, hogy a kormányszóvivői tájékoztatón semmiféle konkrétumot nem hallhattunk a vasárnap történt tragédia körüli felelősségre vonatkozóan, "ahol a szél erősségének vizsgálatán és a szakemberek hibáinak hangsúlyozásának kívül egyéb tartalmi információ nem hangzott el". Kijelentette, sajnos előre várható volt, hogy azok a politikusok, akik a hatályos jogszabályok alapján felelősséget viselnek az ilyen rendezvényekért, maguk helyett a különböző szakembereket próbálják majd felelősként feltüntetni.

A Fidesz számára teljesen elfogadhatatlan az a vizsgálat eredménye, amelyet a tragédiával kapcsolatban a kormány által megbízott kancelláriaminiszter lefolytatott. "Úgy látjuk, hogy mindent figyelembe vettek a vizsgálat során, kivéve azokat a jogi normákat, amelyek egy ilyen rendezvény lebonyolítása esetében irányadóak, és amelyek egyértelműen megnevezik, hogy a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternek, azaz Szilvásy Györgynek, illetve a Védelmi Bizottságot vezető személynek, Demszky Gábornak mi a feladata és felelősségi köre" - mondta Cser-Palkovics András.

A Fidesz felszólítja a miniszterelnököt, állítson fel végre egy független szakértői csapatot a történtek kivizsgálására, és azon belül Szilvásy György és Demszky Gábor jogi és politikai felelősségét.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1496, 'source_type': 'media', 'source_id': 445, 'target_type': 'article', 'target_id': 54536, 'relation_type': 'describes'}