Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Erdély kiheverte a tavalyi áradásokat

Nagyrészt újjáépültek a házak, az intézmények, ismét működnek a gazdaságok - Erdély kiheverte az egy évvel ezelőtt pusztított nagy árvíz következményeit.


Dátum: 2006-08-23 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62176
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:37.982931, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy évvel ezelőtt pusztított Udvarhelyszék történetének egyik legnagyobb árvize. Az esztendő múlásával imitt-amott még mindig látszik az ár nyoma, de összességében valamennyi érintett településen újjáépültek a porták, a közösségi intézmények, sőt a nagylelkű adományoknak köszönhetően gyarapodás tapasztalható.

A tragédia 16 emberéletet követelt. Az alig két óra alatt lezúduló özönvízszerű eső 16 településen 1978 gazdaságot öntött el, s közel 30 lakóház dőlt romba. A pusztítás következtében hosszú időre megbénult a vasúti közlekedés Székelyudvarhely és Segesvár között, az ár 99 kisebb-nagyobb hidat tett tönkre, s több mint 100 kilométer utat öntött el.

A Hargita megyei prefektúra összesítése szerint a székelyföldi árvíz nyomán 800 milliárd lejes kár keletkezett, forintban számolva 6,1 milliárd. A román állam építőanyagot, s vásárlási utalványokat adott meglepő gyorsasággal az egész országnak példát mutató székelyeknek. Viszont a magyar állam és a magyar segélyszervezetek támogatása nélkül valószínűleg ma még nem beszélhetnénk újjáépülésről.

radio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek