Az USA vízumot ad Hatami volt iráni elnöknek
Az Egyesült Államok megadja a beutazási vízumot Mohammed Hatami volt iráni elnöknek, aki a Washingtoni Nemzeti Székesegyházban fog előadást tartani - jelentette az Amerika Hangja (VOA) rádió.
Dátum: 2006-08-23 18:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62183
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:40.292517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Bush-kormány úgy döntött, megadja a beutazási engedélyt Hataminak, aki szeptemberben szándékozik az amerikai fővárosba utazni. A volt iráni államfőt egy, a kultúrák közötti megértést szorgalmazó amerikai csoport hívta meg, hogy tartson előadást a híres Washingtoni Nemzeti Székesegyházban. A gótikus stílusú épület a világ hatodik legnagyobb katedrálisa.
Az Amerikai Episzkopális Egyházhoz tartozó épületben, teljes nevén a Szent Péter és Szent Pál-székesegyházban más felekezetekhez tartozókat is szívesen fogadnak; ott rendezték meg két amerikai elnök, Dwight D. Eisenhower and Ronald W. Reagan állami temetését is.
A reformer vallási vezetőként számon tartott Mohammed Hatami, aki 1997 és 2005 között volt országa elnöke, a legmagasabb iráni méltóság, aki az 1979-es iráni forradalom és az 1979-1981-es teheráni amerikai követségfoglalás óta az Egyesült Államokba látogat. Mint a The Washington Post megjegyezte, Washington annak ellenére beleegyezett Hatami látogatásába, hogy az amerikai kormány és a jelenlegi keményvonalas teheráni vezetés között egyre fokozódik a feszültség Irán nukleáris törekvései miatt.
Hatami volt az, aki 1998-ban az Egyesült Államok és Irán közötti "bizalmatlanság falának" lebontását sürgette, s nyitott a Nyugat felé a civilizációk közötti párbeszédet szorgalmazva. Kezdeményezése nyomán hirdette meg az ENSZ 2001-ben a civilizációk közötti dialógus évét.
A lap értesülései szerint Hatami a civilizációk közeledéséről, valamint arról kíván beszélni szeptember 7-én a washingtoni katedrálisban, hogy mi a szerepe a három ábrahámi felekezetnek, az iszlámnak, a judaizmusnak és a kereszténységnek a békefolyamatban.
MTI - fidesz.hu