Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A libanoni kormányfő szerint az Egyesült Államok "többet tehetne" Libanonért

A libanoni kormányfő szerint az Egyesült Államok "többet tehetne és többet is kell tennie politikai és gazdasági téren" Libanonért, s főleg nyomást kellene gyakorolnia Izraelre, hogy az feloldja a Libanonnal szembeni blokádot.


Dátum: 2006-08-23 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62184
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:40.591082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Fuád Szinjóra szerdai bejrúti sajtóértekezletén szorgalmazta, hogy Washington a George Bush amerikai elnök által bejelentett 230 millió dolláron felül is nyújtson gazdasági támogatást országának.

Tíz nappal az Izrael és a síita Hezbollah közti ellenségeskedések leállítása után Izrael továbbra is fenntartja a légi és tengeri blokádot Libanonnal szemben, csak a humanitárius rendeltetésű hajók és repülőgépek képeznek kivételt, ugyanakkor a zárlat megbénítja az ország gazdasági életét.

Szinjóra ugyancsak kevesellte azt a 200 francia katonát, akiket Párizs a libanoni ENSZ-erők (UNIFIL) megerősítésére küldött. Philippe Douste-Blazy francia külügyminiszter szerint nagyobb kontingenst csak azután küldenek, hogy világossá válik az ENSZ égisze alatt felálló nemzetközi haderő mandátuma.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek