Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

FIAT veszteség

Az olasz FIAT egymilliárd euró megtakarítását várja jövőre, miközben csökkenti létszámát és kissé növeli a jármű-értékesítést - ez derül ki a szakszervezeteknek és a kormánynak hét végén bemutatott vállalati tervekből.


Dátum: 2002-11-10 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5687
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:44.816925, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A torinói részvénytársaságnál a múlt héten közölték, hogy az idén 2 milliárd euró nettó veszteségre kell számítani az autógyártásban. A harmadik negyedévben 339 millió euró volt a FIAT működési vesztesége, kétszer több az elemzői várakozásnál. A FIAT, a kormány és a szakszervezetek háromoldalú tárgyalást tartanak a FIAT tervéről, hogy 8100 embert elbocsátana a vállalat a szerkezetváltási terv keretében, amelytől azt várják, hogy az autógyártás ismét nyereséges lesz. A szakszervezetek már elvetették a tervet. A FIAT 2003 és 2005 között 1,1 milliárd eurót szán kutatásra és fejlesztésre, miközben a termelés költségét 3,5 százalékkal csökkenteni akarja. Ehhez, jövő júniusig, meg akar szabadulni a termelésben dolgozó 28 800 embernek a 26 százalékától és a 9800 főnyi adminisztratív létszám 21 százalékától. A terv szerint legalább ötezer alkalmazottat visszavennének később, ha a vállalat sorsa jobbra fordul.

Ugyancsak a vállalati dokumentumok szerint az értékesítést jövőre 1,247 millió járműre akarják növelni az idén várható 1,228 millióról. E vajúdás közepette a FIAT-nak nem jön jól, hogy a Standard and PoorÍs után a hét végén a MoodyÍs hitelminősítő is felülvizsgálatot jelentett be a FIAT Baa3-as hosszú lejáratú és Prime-3-as rövid lejáratú osztályzatára, rontás kilátásával. Ezek az osztályzatok eddig is az elsőrangú és a spekulatív fokozat bizonytalan határán voltak, a leértékelés egyértelműen a spekulatív fokozatba helyezné és megdrágítaná a FIAT 15 milliárd eurós adósságát. A MoodyÍs utoljára júniusban értékelte le a FIAT-ot. A FIAT-nál a múlt héten közölték, hogy 2,5 milliárd eurónyi vállalatközi kölcsönt FIAT Auto-részvényre váltanak, ily módon töltve fel az autógyártó részleg részvénytőkéjét, amelynek több mint egyharmadát elemésztették a veszteségek.

Továbbra sem kizárt, hogy az amerikai General Motors, opciója alapján, 2004-ben megveszi a FIAT Auto többi 80 százalékát is a FIAT SpA-tól. Jelenleg a FIAT Auto 20 százaléka a General Motorsé.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek