Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németországban lerakták a világ legnagyobb barnaszén-erőművének alapjait

Németországban szerdán lerakták a világ legnagyobb barnaszén tüzelésű erőművének alapjait a Rajna-vidéki Neurath/Grevenbroich településen.


Dátum: 2006-08-23 20:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:47.003517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az erőművet az RWE konszern építi, 2,2 milliárd euróért. A beruházás várhatóan 2010 első felében készül el, az erőmű teljesítménye 2100 megawatt.

A környezetvédők tiltakozására reagálva Észak-Rajna-Wesztfália miniszterelnöke, Jürgen Rüttgers kifejtette, hogy Németországnak szüksége van nagy teljesítményű erőművekre, s igen nagy hiba lenne lemondani a barnaszénről.

A környezetvédők szerint a barnaszén szennyezi a legjobban a levegőt az energiahordozók közül, s az új erőmű óránként 1800 tonna széndioxidot fog kibocsátani.

Az RWE elnöke utalt arra, hogy az erőműben a lehető legkorszerűbb technológiát fogják alkalmazni.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek