Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Milliárdos extraprofit a polcpénzből - A termelők fizetnek

Az agrártermelők úgy látják, már azért is fizetniük kell, hogy termékeik a nagyobb áruházak polcaira kerülhessenek. A multik kezdetben néhány százalékot vontak le polcpénz címén, most viszont ez az összeg a tíz százalékot is meghaladja. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára arra emlékeztet: az eljárással szemben rendelkezésre állnak a jogi lehetőségek, mivel törvény tiltja a piaci erőfölénnyel való visszaélést.


Dátum: 2006-08-24 07:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62209
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:47.932196, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A polcpénz minden évben alku tárgya a kereskedők és a beszállítók között folyó üzleti tárgyalásokon - tudtuk meg Rácz Józseftől, a mórahalmi Mórakert Szövetkezet ügyvezető igazgatójától. Az összeg nagysága attól is függ, hogy az adott multinacionális cég hány áruházat szándékozik még építeni Magyarországon. Ebből az következik, a multik beruházásaikat a magyar beszállítókkal fizettetik meg. A Mórakert tavaly például hatmilliárd forintos forgalmat bonyolított le a multikon keresztül, akik ebből, polcpénz címén, 600 millió forintot tartottak vissza. Ezt a szövetkezet szerint a Csongrád megyei kisváros településén és annak környékén élő mintegy kétezer gazda sínylette meg, akiknek megélhetése függ a szövetkezet eredményes működésétől.

A lapunknak nyilatkozó termelők tapasztalatai szerint a beszállítók megcsapolásának mértéke a kereskedő nagyságától függ. A hipermarketek tartják vissza a legtöbb pénzt a gyártókat, termelőket megillető összegből, annak több mint tíz százalékát teszik zsebre polcpénz címén.

A szupermarketek már valamivel szerényebbnek bizonyulnak az öt-nyolc százalékos levonással. A diszkontok még ennél is kevesebb pénzre tartanak igényt vagy egyáltalán nem vonnak le semmit, mert a legolcsóbbak szeretnének lenni.

A kiskereskedői hálózatok a hazai termelők szerint egész Európában alkalmazzák a polcpénzt, amibe sok minden beletartozik. Az áruházláncok például a beszállítók pénzéből fedezik reklámköltségeiket is. A termelő vagy a gyártó ezzel fizeti meg, hogy terméke rákerüljön a szórólapokra, óriásplakátokra, és hogy áruját megőrizzék, szortírozzák a logisztikai központokban. A polcpénz még az úgynevezett listázási díjat is tartalmazza, ami annyit jelent, hogy a termelőnek már azért is fizetni kell, hogy a multikhoz beszállíthasson.

A kereskedő még több pénzt tart vissza, ha a beszállító azt szeretné, hogy szemmagasságban helyezzék el a terméket a polcokon. Az áruházláncok hatalmas összegre tesznek szert a polcpénz levonásával. Több olyan cég van, amelyik évente 10-20 milliárd forint értékű árukészletet forgalmaz a hipermarketeken keresztül. Ebből egy-két milliárd forintot is levonhatnak, és ezért még nem is emelhet panaszt a beszállító, mert könnyen elveszítheti kereskedelmi partnerét.

A termelők úgy érzik, a helyzet az új kereskedelmi törvénnyel sem változott, pedig a beszállítók abban bíztak, hogy a multik legalább a felére csökkentik majd a polcpénzt. Hiábavalónak látják azt a törekvést is, amely szerint etikai kódex kidolgozásával lehetne tisztességesebbé tenni a kereskedelmet. A gazdálkodók szívesen idézik ezzel szemben a francia példát, ahol mindent elkövettek, hogy megvédjék a termelők érdekeit a kereskedőkkel szemben. Ők törvényben szabályozták, hogy a polcpénz mértéke nem haladhatja meg a négy százalékot.

Bár a polcpénz kétségtelenül sok feszültség forrása világszerte, így hazánkban is, a júliusban életbe lépett kereskedelmi törvény és a kereskedelmi etikai kódex már némi védelmet biztosít a beszállítóknak a multinacionális áruházláncokkal szemben - mondta kérdésünkre Vámos György. Az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára emlékeztetett arra, hogy a törvény tiltja a piaci erőfölénynyel való visszaélést. Amelyik beszállító azt tapasztalja, hogy kényszerítik, egyoldalúan ráerőszakolják az üzleti partnerek az előnytelen feltételek elfogadását, az a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordulhat. A hatóság ennek alapján vizsgálatot folytathat, és megbüntetheti a céget. Emellett rendelkezik a polcpénzről a kereskedelmi etikai kódex is, amelyik felhívja a figyelmet, hogy pénzt csak szolgáltatásért lehet kérni, és a feleknek meg kell egyezniük a díj mértékéről. Emellett Vámos György utalt arra is, hogy a beszállítók és a kereskedelmi láncok között megállapodások egész rendszere működik, és a polcpénz csak egy tényező a többi között. A döntő az egyenleg, ami alapján értékelni lehet az együttműködés eredményét.

Bálint József - Jámbor Gyula, Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek