Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fogva tartják merénylet előkészítőit

Meghosszabbították a brit hatóságok kilenc olyan személy vádemelés nélküli fogva tartását, akiket a Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba tartó utasszállító repülőgépek elleni merényletek előkészületeinek gyanújával vettek őrizetbe két hete.


Dátum: 2006-08-24 08:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62210
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:48.274750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit rendőrség terrorellenes részlege szerdán előbb szabadon bocsátott egy gyanúsítottat, majd közölte, hogy bírói engedélyt kapott másik kilenc személy további fogva tartására. Közülük nyolcat még egy hétig, egy kilencediket pedig további egy napig vethetnek alá kihallgatásnak. Szerdán rendőri őrizetben volt egy tizedik személy is; róla annyit lehetett tudni, hogy a nap folyamán elengedik, ha a bíróság nem engedélyezi további fogva tartását.

A brit hatóságok másik 11 gyanúsított ellen korábban már vádat emeltek.

A brit terroristaellenes törvény értelmében vádemelés nélkül összesen 28 napig tarthatók fogva az őrizetbe vettek, de a rendőrségnek hetente újabb bírósági engedélyt kell beszereznie a fogva tartás meghosszabbításához.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek