Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA bezárja négy németországi támaszpontját

A washingtoni védelmi minisztérium bejelentette, hogy az Európában állomásozó amerikai csapatok tervezett átcsoportosítása keretében felszámol négy németországi amerikai katonai támaszpontot.


Dátum: 2006-08-24 08:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62214
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:49.587535, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Pentagon szerdán Washingtonban nyilvánosságra hozott közleménye szerint az intézkedés a bajorországi Aschaffenburgban lévő laktanyára és gyarkolóterepre, valamint a Hessen tartománybeli Babenhausenben működő kaszárnyára és kiképzőpályára vonatkozik.

A támaszpontbezárás 21 amerikai katonát és a Pentagon 44 polgári alkalmazottját, valamint 20 német állampolgárt érint.

Az említett létesítményekben a közelmúltban még közel ezer amerikai katona állomásozott. A támaszpontok bezárásával a Pentagon évente 9 millió dollárt takarít meg - fűzte hozzá a védelmi tárca közleményében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek