Törvénymódosítás az olimpiáért
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság alelnöke kijelentette: Németországban mindenképpen törvénymódosításra van szükség ahhoz, hogy a jövőre kijelölendő város eséllyel indulhasson harcba a 2012-es ötkarikás játékok rendezési jogáért.
Dátum: 2002-11-10 13:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:45.415164, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NOB szimbólumai nincsenek megfelelően védve - nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitung vasárnapi számában a német sportdiplomata. - A szervezet csak akkor adhat dollármilliárdokban mérhető támogatást a lebonyolításhoz, ha biztosítva látja a bevételeit.
Bach hozzátette: a módosítást mindenképpen a NOB 2005-ben esedékes döntése előtt kell eszközölni, mert ha ez nem történik meg, akkor a német pályázónak minimálisra csökkennek az esélyei. Jelenleg még öt város - Lipcse, Düsseldorf, Stuttgart, Hamburg és Frankfurt - van versenyben, a Német Olimpiai Bizottság 2003. április 12-én határoz arról, hogy melyik jelentkezőt támogatja.
MTI fidesz.hu