A Fidesz fővárosi fejlesztési tervei
A Fidesz - Magyar Polgári Párt 250 milliárd forintot kíván fordítani a 2002-2006 közötti időszakban Budapest és agglomerációja közlekedési gondjainak felszámolására és új beruházások megvalósítására - erről Pokorni Zoltán beszélt szerdán, hat budai polgármesterrel folytatott eszmecsere után tartott fővárosi sajtótájékoztatón.
Dátum: 2002-02-20 16:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:18:11.353752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Párt elnöke emlékeztetett arra, hogy a párt vitairatát tavaly ismertette meg a polgárokkal, civil szervezetekkel és önkormányzatokkal, azt követően pedig a vélemények és javaslatok alapján véglegesítették a programot.
Pokorni Zoltán megelégedéssel említette meg a Nemzeti Színház felépítését, az Erzsébet téri park kialakítását, a dél-pesti szennyvíztisztító munkálatainak befejezését és a Millenáris Park felépítését. - A következő időszakban meg kell teremteni az egységes nagybérlet bevezetésének feltételeit, el kell tüntetni Budapesten a még mindig létező földutakat és be kell fejezni az MO-ás körgyűrűt - mondta az elnök.
Pokorni Zoltán jelezte: 50 milliárd forinttal kívánják támogatni a belvárost a Ferihegyi repülőtérrel összekötő gyorsvasút kiépítését, korszerűsítik és meghosszabbítják az elővárosi vasútvonalakat, és a tervek között szerepel a Budapest-Esztergom közötti HÉV-járat megépítése.
Az elnök utalt arra, hogy programjuk tartalmazza a Budapestet övező nagy "panellgyűrű" műszaki korszerűsítését, a Mátyás-templom felújítási munkálatainak befejezését és egy új kulturális belváros kiépítését a Nemzeti Színház melletti területen.
- Kívánatos lenne, ha a parlamenti és a parlamenten kívüli pártok transzparensek és zászlók nélkül jelennének meg február 24-én az Andrássy úti múzeum avatási ünnepségén, ahol egy szál gyertyával emlékeznének meg a XX. század embertelen rendszereinek áldozatairól - jelentette ki Pokorni Zoltán újságírói kérdésre válaszolva.
- Fontos, hogy a megemlékezést senki ne próbálja kisajátítani magának, és igyekezzünk félretenni a választási kampányt az eseményen - tette hozzá a pártelnök.
Pokorni Zoltán rámutatott: minden korosztálynak meg kell ismernie az elkövetett szörnyűségeket, hogy azok soha többé ne ismétlődhessenek meg.
A Budavári önkormányzatnál megtartott eszmecserén jelen volt Nagy Gábor Tamás ( I. krt.), Bencze B. György (II. krt.), Tarlós István (III. krt.), Juhos Katalin (XI. krt.), Mitnyan György (XII. krt.) és Szabolcs Attila (XXII. krt.) polgármestere.