Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A britek átcsoportosítják erőiket

Brit lapértesülések szerint várhatóan november végére Kuvaitba érkeznek az első brit harci egységek egy Irak elleni háború előkészületei keretében. A katonák felsorakoztatása valószínűleg egybeesik az iraki fegyverzetellenőrzés kezdetével.


Dátum: 2002-11-10 14:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:45.660982, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A brit hadsereg 7. páncélos dandárja egységeire épülő mintegy 15-20 ezer katona a Perzsa-öbölben készenlétben álló mintegy 50 ezer fős amerikai erőkhöz csatlakozik, hogy készen álljon egy Irak elleni katonai fellépésre arra az esetre, ha Szaddám Huszein iraki elnök nem működik együtt az ENSZ-fegyverzetellenőreivel - tudta meg brit védelmi illetékesektől a The Sunday Times és a The Sunday Telegraph vasárnapi lap.

A katonák felsorakoztatása valószínűleg egybeesik az iraki fegyverzetellenőrzés kezdetével. Az ENSZ-ellenőrök első csoportjának november 25-e után kell megkezdenie a munkát Irakban. A brit védelmi tárca illetékesei közölték, hogy a brit egységek mobilizálásának hivatalos bejelentésére még a héten, a brit parlament új ülésszakának szerdai hivatalos megnyitója után sor kerül. Elrendelik a tartalékosok mozgósítását, a hadsereg szállítóhajókat bérel a katonai eszközök - köztük mintegy 200 Challenger harckocsi - térségbe juttatására.

Az ENSZ új iraki leszerelési határozatának elfogadása adott jelzést a teljes körű brit katonai mozgósítás első szakaszának elrendelésére. Brit védelmi illetékesek az iraki vezetésre való nyomásgyakorlás szükségességével indokolták a lépést, mondván meg kell győzni Szaddám Huszein iraki elnököt arról, "halálos következményekkel" kénytelen számolni, ha nem teljesíti maradéktalanul az ENSZ-határozatban megfogalmazott leszerelési követeléseket.

Az amerikai és az brit katonák teljes felsorakoztatása három hónapot vehet igénybe. Katonai stratégák szerint a háború nem valószínű, hogy kezdetét veszi február 21-e, az ENSZ-ellenőrök munkájának végső határideje előtt. A The Sunday Times tudni véli, hogy a katonai beavatkozás előkészületei keretében a kaliforniai Mojave sivatagban megkezdődött a brit hadsereg kommandósainak kiképzése a sivatagi illetve városi hadviselésre.

A védelmi tárca kiadásainak emelése Németországban e pillanatban nem lehetséges - jelentette ki a Welt am Sonntagnak Peter Struck német védelmi miniszter amerikai látogatása után. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszterrel megvitattunk egy alapvető problémát: az Egyesült Államok azzal a kéréssel fordult az összes európai tagállamhoz, hogy jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat. Mi ennek a kérésnek az ismert okokból nem tudunk eleget tenni - közölte Struck, az ,,ismert okok" említésével arra utalva, hogy a német államháztartási hiány már így is túllépi majd a GDP három százalékát, ami az euróövezethez tartozó országok számára tilos.

Struck a vasárnapi német lapnak adott interjúban kijelentette: Németország is tudatában van annak, milyen jelentősége lenne a gyorsan reagáló, gyorsan bevethető különleges NATO-egység létrehozásának.

Ennek az egységnek azonban - hangsúlyozta Struck - nem szabad az Európai Unióban létrehozandó hasonló erő konkurensévé válnia. ,,Mindazonáltal rendelkezésre bocsátunk olyan kapacitásokat, amelyekre a NATO Response Force-nak szüksége lesz" - mondta Struck az amerikai ihletésű tervről, amely 21 ezer fős különleges, a NATO-területen kívül is bevethető egységgel számol.

Peter Struck a német-amerikai kapcsolatok javításának jegyében látogatott el Washingtonba, mégpedig ahhoz a Donald Rumsfeldhez, aki a német választások után rendezett varsói NATO-tanácskozáson német kollégájával kezet sem fogott. A katonai tiszteletadás Struck mostani washingtoni látogatásakor elmaradt, ennek ellenére a német védelmi miniszter arról beszélt, hogy ,,megtört a jég."

A német-amerikai kapcsolatok amiatt hűltek le, hogy a Németországban újra hatalomra került szociáldemokraták és környezetvédők semmilyen, Irakra mérendő katonai csapásnak nem látták értelmét, mielőtt az ENSZ fegyverzetellenőrei visszatérnének Irakba és megpróbálnák felderíteni a közép-keleti ország fegyverkészleteit és kapacitásait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek