Öt éve a leggyorsabb gazdasági növekedés
A gazdasági növekedés és az államháztartási hiány is kedvezően alakult Németországban az idei év második negyedében, illetve az első fél évben.
Dátum: 2006-08-24 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:53.523350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A német statisztikai hivatal adatai szerint a gazdaság 0,9 százalékkal gyarapodott a második negyedben, 2001 első negyede óta a leggyorsabb ütemben, meghaladván az első negyed évi 0,7 százalékos bővülést. Az egy évvel korábbihoz képest 1 százalékkal gyarapodott a német gazdaság a második negyedben, miközben az elsőben éves összevetésben még 3,1 százalékos volt a bővülés.
A növekedés motorja a belföldi beruházások élénkülése volt, a magánfogyasztás kissé visszaesett, s a korábbiaktól eltérően kisebb hatással volt a növekedésre a külkereskedelem.
Az államháztartási hiány is kedvezően alakult: öt év óta először fordult elő, hogy a GDP-arányos hiány az Európai Unió által megszabott 3 százalékos határon belül maradt, 2,5 százalék volt az év első felében. Egy évvel korábban az arány még 3,7 százalék volt.
MTI - fidesz.hu