Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ismét kamatemelést várnak az elemzők

Ismét negyed vagy fél százalékpontos jegybanki kamatemelést vár hétfőre az elemzők túlnyomó többsége Magyarországon a Reuters augusztusi felmérése szerint.


Dátum: 2006-08-24 12:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62234
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:55.743548, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kamatlépés nagyságát illetően erősen megoszlanak a vélemények, a megkérdezett 23 elemző közül tíz a 6,75 százalékos alapkamat negyed százalékpontos emelését jósolta hétfőre, kilencen fél százalékpontos lépést valószínűsítettek és csak négy szerint marad változatlan az alapkamat.

A 2008-as inflációs előrejelzés viszonylagos javulása és a forint várt enyhe erősödése az előrejlezések szerint nem csökkenti annyira az inflációs kockázatokat, hogy ez megállítsa az MNB monetáris szigorítási ciklusát. Sőt, a konszenzus szerint az év végére 7,5 százalékra emelkedhet a jegybanki kamat. (Egy hónapja még 7 vagy 7,25 százalékot várt a legtöbb elemző.) Jövőre pedig az MNB a jelenlegi várakozás szerint mindössze fél százalékponttal mérsékelheti az alapkamatot.

Némileg mérséklődtek az elemzők inflációs várakozásai, a 2008 évi átlagos inflációra vonatkozó elemzői konszenzus 15 bázisponttal, 3,45 százalékra csökkent a kamatemelés előtti előrejelzéshez képest.

A forint gyengélkedése az euróval szemben az előrejelzések szerint már nem vezet vissza a júniusban 285 forint körül elért mélyponthoz, sőt a szerdai 278-as zárószintről a konszenzus szerint az év végére 270-ig erősödhet a magyar valuta az euróval szemben.

A hét elején bejelentett konvergenciatervezet megítélése az elemzők közt az előrejelzések szerint vegyes: a hiánylefaragási tervet csak a jövő évre tekintik hitelesnek, a későbbi évek tekintetében a hiány eddigi történetének fényében szkeptikusak.

Az elemzői konszenzus erre az évre és 2007-re megegyezik a kormányzati prognózissal. Arra viszont az elemzők nem láttak garanciát, hogy a 2007-et követő években is a konvergenciatervnek megfelelően csökken majd tovább az államháztartás hiánya, így a forintot az elemzői konszenzus szerint csak 2013-ban válthatja fel az euró.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek