Feljelentés-kiegészítést rendeltek el a tűzijáték-ügyben
A Fővárosi Főügyészség csütörtökön feljelentés-kiegészítést rendelt el a vasárnap esti tűzijáték miatt tett feljelentések ügyében - mondta a szervezet szóvivője az MTI-nek.
Dátum: 2006-08-24 16:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62247
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:26:59.896976, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Morvai Attila közölte: a feljelentés-kiegészítés teljesítésével a Budapesti Rendőr-főkapitányságot bízták meg, a BRFK-nak 15 napja van arra, hogy az előírtakat teljesítse.
Az ügyészség hivatalból, illetve a sajtó útján is értesült arról, hogy különböző vizsgálatokat folytattak le, a feljelentés-kiegészítésben a rendőrségnek össze kell gyűjtenie ezeket az iratokat és a jelentéseket, és azok alapján el kell döntenie, elrendeli-e a nyomozást vagy elutasítja a feljelentéseket - mondta.
A szóvivő hozzátette: halált okozó gondatlan veszélyeztetés miatt összesen három feljelentés érkezett a vasárnap esti tűzijáték szervezésében és lebonyolításában résztvevők ellen, kettő az ügyészségre, egy pedig a BRFK-ra. A három feljelentést egy ügyként kezelik.
MTI - fidesz.hu