Megtalálták a vihar ötödik áldozatát
A vasárnap esti viharban csónakjából kiesett és eltűnt román férfi holttestét találták meg csütörtökön a Duna budapesti szakaszán, a Petőfi híd budai hídfőjénél horgonyzó A38-as állóhajónál - erősítette meg az MTI információját a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Így a vihar halálos áldozatainak száma ötre emelkedett.
Dátum: 2006-08-24 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62249
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:00.477157, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elsüllyedt csónak, benne a négy napja keresett férfi holttestével, a szórakozóhelyként működő hajót rögzítő vasmacska kötelébe akadt bele.
Schőn Péter közölte: azt a csónakot emelték ki, amelyről a vasárnapi viharban többen a vízbe estek, és a csónakban annak a férfinak a holtteste volt, aki az augusztus 20-i tűzijáték alatt kitört vihar idején tűnt el a Dunában.
A nyolcszemélyes, motorral házilag felszerelt lemezcsónak az A38-as állóhajó horgonyába akadt bele, és elsüllyedt. A csónak padja alá szorulva egy férfi holttestét találtak meg a búvárok - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója.
A csónakon utazott egy román állampolgárságú házaspár is, a 47 éves nő holttestét a Fejér megyei Ercsinél, a kőgátnál találták meg hétfőn délután.
A vasárnap esti vihar áldozatainak száma így már ötre emelkedett, több százan megsérültek.
MTI - fidesz.hu