Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Reform helyett ámokfutás az egészségügyben

Reform helyett vergődés, kapkodás, és nyomorúság jellemzi az egészségügyet - mondta csütörtökön Egerben Mikola István, a parlament egészségügyi bizottságának fideszes alelnöke, hozzátéve, abba kell hagyni ezt az "ámokfutást".


Dátum: 2006-08-24 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:01.781008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az ellenzéki politikus azt mondta: "Sürgősen abba kell hagyni ezt az ámokfutást", ami az egészségügyben csak gazdasági, pénzügyi szempontokat vesz figyelembe.

Vissza kellene térni a választási ígéretekhez, elsőként az ágazat konszolidációját kell elvégezni, majd biztosítani az intézmények működőképességét - hangsúlyozta.

"Most azt tapasztaljuk, hogy nincs reformprogram, helyette ad-hoc intézkedések kapcsán erős megszorítások vannak" - mutatott rá -, amelyek forráskivonást jelentenek és "nyomorúságos helyzetet idéztek elő" az ágazatban.

Véleménye szerint az egészségügy reformterveket tartalmazó Zöld könyv "egy gumicsont", amelyet a lakosságnak "álvitára bocsátottak ki, ugyanakkor a háttérben kőkemény kormányzati intézkedések már paragrafusokban jelentek meg". Példaként említette, hogy 2007. január elsejétől kötelezően gazdasági társasággá kell alakítani a kórházakat, "konszolidációs, közgazdaságilag értelmezhető reformlépések megtétele nélkül."

A hatvani Albert Schweitzer Kórház tervezett privatizációját a megyében formálódó újabb botránynak nevezte, mint mondta, "párját ritkító módon, közbeszerzés és versenytárgyalás nélkül akarják odaadni" az intézményt egy gazdasági társaságnak.

Fotó: eger.fidesz.hu

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek