Ismét minősíthetetlen hangnemben szólt a "tolvajbandázó"
Elvárjuk Kuncze Gábortól, hogy meggondolatlan, indulatos szavai miatt kérjen bocsánatot az MDF elnökétől. Jelezzük továbbá, hogy a Fidesz jelen lesz a konvergencia-programmal kapcsolatos keddi ötpárti egyeztetésen, hiszen erre kötelezi 2,3 millió választópolgár bizalma és a Magyar Köztársaság közvéleménye.
Dátum: 2006-08-24 17:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:02.081020, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A FIDESZ KÖZLEMÉNYE
Kuncze Gábor megadta az alaphangot a konvergencia-programról folytatandó, Gyurcsány Ferenc által kezdeményezett ötpárti egyeztetéshez. Az SZDSZ elnöke egy reggeli tévéműsorban minősíthetetlen hangnemben üzent Dávid Ibolyának, illetve rajta keresztül az ellenzéknek.
Nyilvánvalóan azon bőszült fel a korábban radikális adócsökkentést ígérő, de aztán radikális adóemeléseket megszavazó párt vezetője, hogy az ellenzék - hazai és nemzetközi elemzőkhöz hasonlóan - fenntartásokat fogalmazott meg a konvergencia-programnak egyelőre nehezen nevezhető irománnyal kapcsolatban, alig több mint egy héttel annak benyújtása előtt.
Elvárjuk Kuncze Gábortól, hogy meggondolatlan, indulatos szavai miatt kérjen bocsánatot az MDF elnökétől. Jelezzük továbbá, hogy a Fidesz jelen lesz a konvergencia-programmal kapcsolatos keddi ötpárti egyeztetésen, hiszen erre kötelezi 2,3 millió választópolgár bizalma és a Magyar Köztársaság közvéleménye. Ezen túlmenően kezdeményeztük az Országgyűlés Költségvetési, Pénzügyi és Számvevőszéki Bizottságának összehívását a hétfői napra annak érdekében, hogy legalább némi esély nyíljon a rohamtempóban erőltetett konvergencia-programról folytatandó érdemi vitára a parlamenti erők között.
Cser-Palkovics András
helyettes szóvivő
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
fidesz.hu