Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Etikai kódexet készített a Fidesz Miskolcon

Tiszta, őszinte kampányt hirdet a Fidesz Miskolcon, olyat amibe nem fér bele sem csúsztatás, sem valótlanság, ezért a párt választási etikai kódexet készített, amelyet eljuttat valamennyi, a helyhatósági választáson induló párthoz és civil szervezethet - közölte Kriza Ákos polgármesterjelölt sajtótájékoztatóján Miskolcon, csütörtökön.


Dátum: 2006-08-24 18:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:03.374375, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz miskolci önkormányzati képviselőjelöltjei úgy vélik, hogy a hazugságot, a csalást semmi sem indokolhatja a közéletben, ahhoz, hogy a választók demokratikus joga ne sérüljön, az önkormányzati választás előtt tisztességes kampányra van szükség - mondta polgármesterjelölt.

Szinay Attila, a párt városi alelnöke a sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy a választásig tartó időszakban a kötelező jogszabályi előírások betartása mellett olyan etikai szabályokat fogalmaztak meg, amelyeket - véleményük szerint - minden párt és civil szervezet magáénak érezhet.

A Fidesz miskolci szervezetének tizenként pontos etikai kódexe egyebek mellett kitér arra, hogy a párt képviselői tartózkodnak a választójogi törvény bírálatától, kampányuk célja a párt és annak jelöltjei programjának bemutatása.

Fontosnak ítélik azt is, hogy tartózkodnak ellenfél és annak pártja lejáratásától, "becsületsértő, valótlan és rágalmazó állítások megfogalmazásától".

A tizenkét pontban az is olvasható, hogy a "Fidesz képviselői tartózkodnak attól, hogy más pártok választási gyűléseit és egyéb rendezvényeit megzavarják..."

Szinay Attila elmondta: abban bíznak, hogy mindazon pártok és szervezetek, amelyek megmérettetik magukat október elsején Miskolcon, csatlakoznak a választási etikai kódexhez.

A választási programok és a jelöltek közötti tisztességes versenyre van szükség, működőképes önkormányzat csak vitathatatlanul tiszta választás után teremthető meg - mondta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek