Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Délben egyperces megemlékezés az áldozatokról

Ma délben egy percre megáll az élet a fővárosban a vasárnapi viharban életét vesztett öt ember emlékére. Leáll a tömegközlekedés, a Parlament és a főpolgármesteri hivatal épületére gyászlobogót tűznek.


Dátum: 2006-08-25 07:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:06.702513, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Abban a percben, amikor megszólal a déli harangszó, a fővárosban egy percre szinte minden megáll, hogy így fejezzék ki részvétüket és együttérzésüket a vasárnapi természeti katasztrófa áldozatai és sérültjei iránt.

Megállnak a tömegközlekedési járművek is, és az augusztus 20-i tűzijáték alatt kitört vihar idején életét vesztett öt emberre és több száz sérültre emlékeznek.

A kormány felkérte a közmédiumokat, hogy déli 12 óra előtt egy perccel emlékezzenek az áldozatokra.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek