Agyvelőgyulladás-járvány Kínában
Agyvelőgyulladás-járvány szedi áldozatait Kína északkeleti részén, pénteki kínai lapjelentés szerint negyvenre nőtt a fertőzés halálos áldozatainak a száma.
Dátum: 2006-08-25 08:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:08.569421, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Július óta több mint 400 ember kapta el a szúnyogok terjesztette betegséget - adta hírül a Beijing News című állami lap a kelet-kínai Honan (Henan) tartománybeli egészségügyi hatóságokra hivatkozva.
Az északkeleti országrészben augusztusban összesen 26 ember halt meg Sanhszi (Shanxi) és Senhszi (Shaanxi) tartományokban. A fertőzöttek száma a két tartományban összesen meghaladta a kétszázat.
A Beijing News közlése szerint a járvány elérte csúcspontját, s idén már nem várható jelentősebb számú megbetegedés.
MTI - fidesz.hu