Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lassan gyógyulnak a háború sebei

Megkezdték az újjáépítést, de a háborús sebek nagyon lassan gyógyulnak Libanonban - írta kiküldött tudósítónk. Az Izraellel határos részek kivételével az ország egésze elérhető, ám dél felé haladva az út mentén kiégett autók, szétlőtt épületek sorakoznak. Az autópályán csak a bombatölcsérek kerülgetésével lehet haladni.


Dátum: 2006-08-25 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62278
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:09.453995, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Néhány déli településen még izraeli katonák állomásoznak, akik a helyiek elmondása szerint az utóbbi napokban is kisebb tűzharcokba keveredtek. A zsidó állam tizenötezer fegyveresének mintegy nyolcvan százaléka már elhagyta állásait, helyükre csaknem négy évtized után ismét a libanoni hadsereg nyomul be. ENSZ-katonáknak egyelőre nyomát sem látni. A legutóbbi ígéret szerint egy hét múlva már megérkezhetnek az első katonák.

A bizonytalanság és a kockázatok ellenére tízezrével térnek vissza a menekültek. A közutakon haladva rendre feltűnnek a dél felé tartó, csomagokkal megrakott, a tetejükön matracokat szállító autók. Néhány kilométerenként a libanoni hadsereg ellenőrző pontokat állított fel, ezeket gépfegyveres katonák és sok helyen páncélos járművek védik. Nabatijében óriási a pusztítás, a házak csaknem fele lakhatatlan.

A borzalmakat felejtendő huszonegy libanoni diák indult el ma hajnalban Magyarországra. A bejrúti és a damaszkuszi magyar nagykövetség segítségével a baptisták által szervezett vakáció egy hétig tart.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek