Újabb izraeli légi csapás a Gázai övezetben
Öt ember megsebesült, miután az izraeli légierő egyik harci gépe rakétákkal lerombolta egy palesztin radikális szervezet helyi vezetőjének házát péntekre virradóra a Gázai övezet északi részén - közölték palesztin szemtanúk és kórházi források.
Dátum: 2006-08-25 08:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:10.390234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tájékoztatásuk szerint az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevű szervezet tagjának házát rombolták le Dzsabalíja város menekülttáborában. Az izraeli hadsereg a légi csapás előtt negyedórával telefonon figyelmeztette a lakókat a készülő támadásra. A detonációk a célpontul kiszemelt épületben így nem is követeltek áldozatokat, kórházi források szerint egy közeli épületben öt személyt azonban megsebesítettek.
Az izraeli hadsereg megerősítette a légi csapás tényét, a támadást pedig azzal indokolta, hogy a szóban forgó házban fegyvereket tároltak.
Az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah mozgalomhoz kötődik.
MTI - fidesz.hu