Költségvetési megszorítások, betartatlan ígéretek: Demszky a kormánnyal egy hajóban evez
Demszky Gábor semmiféle együttműködésre nem hajlandó a polgári oldallal annak érdekében, hogy módosítani lehessen a központi költségvetés Budapestet hátrányosan érintő - egyébként általa is elfogadhatatlannak tartott - részeit. A főpolgármester kijelentette: a kormánnyal továbbra is egy hajóban evez. A Fidesz mindezek ellenére is fenntartja a közös álláspont kialakítására vonatkozó kezdeményezését.
Dátum: 2002-11-11 08:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=5695
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:53:47.155786, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Deutsch Tamás véleménye szerint Demszky Gábor "kampányhangnemben" reagált a Fidesz-MKDSZ szombati sajtótájékoztatóján elhangzottakra.
- Nem a javaslatainkat, hanem a javaslattevő személyeket minősítette, és nem a megfontolás, hanem a szembenállás hangján szólalt meg - mondta a Fidesz-MKDSZ fővárosi frakcióvezetője vasárnap, a főpolgármesternek az ellenzéki javaslattal kapcsolatos reagálására.
Hozzátette: Demszky Gábor reakciója még inkább alátámasztja a fővárosi Fidesz-MKDSZ-frakció kezdeményezésének időszerűségét, illetve fontosságát a jövő évi költségvetésével kapcsolatban.
Mint megjegyezte, javaslataik megtételében a Demszky Gábor által is oly sokat hangoztatott, Budapest polgáraiért érzett közös felelősség és a nélkülözhetetlen együttmunkálkodás gondolatából indultak ki.
- Attól a felelősségtől vezérleve fogalmaztuk meg a kezdeményezéseinket, ami reményeink szerint a jövőt, az előttünk álló éveket jellemzi majd - jelentette ki Deutsch Tamás.
Arra kérik a főpolgármestert: fontolja meg kezdeményezéseiket, azaz lehetőleg már hétfőn hívja össze a fővárosi frakciókat, hogy a közgyűlés közös álláspontját ismerve, támogatásukat maga mögött tudva tárgyaljon a kormány képviselőjével, adott esetben a miniszterelnökkel.
A Fidesz-MKDSZ fenntartja azt a kezdeményezését is, hogy a főpolgármester hétfőre vagy keddre hívja össze a kerületi polgármestereket konzultációra.
- Indokolt, hogy a főpolgármester a kerületi vezetőkkel való egyeztetés után tárgyaljon a kormány tisztségviselőivel - mondta a frakcióvezető.
MTI - fidesz.hu