Titkos kormányzati vizsgálat folyik
Meglepődve értesülhettek az emberek arról, hogy a kormány ismét valamilyen vizsgálatot folytat az augusztus 20-i tűzijátékkal kapcsolatban, hiszen két napja már bejelentették, hogy a vizsgálatot lezárták.
Dátum: 2006-08-25 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=62286
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 00:27:11.997981, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Azóta kiderült, hogy a szakmai felelősséget tévesen állapították meg mindhárom érintett esetében, a politikai felelősséget pedig nem is vizsgálták.
Danks Emese kormányszóvivő a köztársasági elnök tegnapi - aggályait kifejező - nyilatkozatára reagálva azt mondta, hogy az államfő majd a vizsgálat végleges eredményéről fog tájékoztatást kapni. A híradás szerint a vizsgálat még nem zárult le, sőt, még néhány hétig eltart.
Mindezek alapján a kormánynak azonnal választ kell adnia a következő kérdésekre:
- Miért állították, hogy lezárult a vizsgálat, ha közben mégis folyik? Vagy új vizsgálatot indítottak?
- Szakmai vagy politikai felelősséget vizsgál a folyamatban lévő eljárás?
- Ki és milyen szervek bevonásával folytatja a vizsgálatot?
- Miért tartják mindezt titokban?
- Mikor kapnak tájékoztatást az újabb vizsgálatról az emberek?
- Várhatjuk-e ettől vizsgálattól, hogy végre megnevezi a - jogszabályokban egyébként pontosan kijelölt - politikai felelőseit is az állami ünnepen történt, 5 halálos áldozatot követelt tragédiának?
Cser-Palkovics András
fidesz.hu